babtabla.hu
A távol-keleti üzleti és kulturális környezetben szerzett évtizedes tapasztalatunkkal segítjük a hazai vállalkozók, vállalatok és magán-
személyek ázsiai partnereikkel
történő kapcsolatfelvételét, kapcsolattartását.
  • REFERENCIÁK
  • Szolgáltatásaink

    Médiamegjelenések

    Nincs megjeleníthető bejegyzés.

    Munkatársaink és elérhetőségeink

    képek

    Water Expo China 2010

    2010.10.27. 12:14

    Pekingben 2010. november 17 és 19 között rendezik a Water Expo China szakkiállítást. A kínai állam évek óta hangsúlyozottan nagy figyelmet fordít a környezetkímélő technológiák és megújuló energiaforrások alkalmazására, és e törekvés eredményei a gazdasági életben is éreztetik hatásukat. A Kínába irányuló magyar technológiatranszfer zászlóshajóinak tekintett komplex víztisztító eljárások évek óta hódítanak, és a hatalmas piac más fejlesztők és beruházók számára is vonzónak tűnik. A tavalyi rendezvénynek több mint 30 országból 10 239 látogatója volt, akik 18 ország 252 kiállítójának termékeit és szolgáltatásait ismerhették meg.

    A taxisnak ezt a címet lehet mutatni: 国家会议中心,朝阳区天辰西路7号. Ha számítógépén nem jelenik meg a kínai írás, állítsa be a kelet-ázsiai nyelvek támogatását.

    A vásárról szóló további információkkal kapcsolatban (repülőjegy, szállás, tolmácsolás, regisztráció stb.) itt érdeklődhet.

    A Water Expo China teljes terméklistája magyarul kizárólag itt, az azsiaport.hu (http://azsiaport.hu, illetve http://azsiaport.hu/vasar) oldalain olvasható:

    A kiállítás részletes termékskálájáért lapozzon! 

    A Water Expo China 2010 teljes terméklistája

    2010.11.17 – 2010.11.19

    ©azsiaport.hu Minden jog fenntartva

    dátum
    rendezvény
    leírás
    iparág
    város
    2010. okt. 21-25

    Water Expo China
    2010

     

    helyszín: National Convention Center
    szervező: Messe Frankfurt 
     
    Kiállítói profil:
    Gyártók; forgalmazók; importőrök/exportőrök; kormányzati, minisztériumi és önkormányzati tisztviselők; vízenergetikai szakemberek; építész és mérnök cégek; pénzintézetek és befektetők; egyetemek; civil szervezetek.
     
    Termékkör:
    Vízkészletünk védelme és kiaknázása
    Vízi business projektek, beruházás és tanácsadás
    Vízzel kapcsolatos berendezések
    Ivóvíz biztonság
    Víz kezelési technológia és berendezések
    Csatornázási technológia és berendezések
    Víztakarékos technológia és berendezések
    Árvíz és szárazság megelőzés
    Vízenergia technológia és berendezések
     

    részvétel, regisztráció: részvételi szándékát itt jelezze

    vízgazdálkodás
    vízenergia
    környezetvédelem
    megújuló energia

     

    Peking

     

    Szólj hozzá!

    Címkék: kína üzlet gazdaság expo vásár kiállítás ázsia china peking export import 2010 azsiaport

    fuggoagy.hu

    A bejegyzés trackback címe:

    https://azsiaport.blog.hu/api/trackback/id/tr672402637

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.

    süti beállítások módosítása