Részletes beszámolók itt: http://azsiaport.hu/media
A Mongol Népi Forradalmi Párt a vasárnap tartott parlamenti választásokon a Mongol Demokratikus Pártot megelőzve 41 helyet szerzett a 76 tagú Nemzeti Nagy Hurálban. A kialakult helyzetet a demokraták sem vitatták, mindössze a számszerű eredménnyel kapcsolatban fejezték ki kétségeiket. Július elsején a MNFP fővárosi székháza előtt tüntetők – a szemtanúk egybehangzó véleménye szerint túlnyomó részben ittas állapotban lévő, 15-30 év közötti fiatalok – állítólagos választási csalásra hivatkozva megrohamozták a székházat, az ablakokat az épület előtti területről gyűjtött díszkövekkel betörték, és Molotov-koktélokat dobáltak be, aminek következtében az épület teljesen kiégett. A mintegy 2-300 fős kemény mag nem kímélte az MNFP épülete közelében lévő intézményeket sem, a luxuscikkeket árusító üzleteket kifosztották, a szomszédos Modern Művészetek Galériáját szintén felgyújtották, az operaház hangszerraktárából muzeális értékű hangszereket tulajdonítottak el, egyedül a Mongol Nemzeti Levéltárba nem tudtak bejutni. A rendőrség nem tudta megakadályozni a rendbontást, közülük 120-an kerültek kórházba, 40-en intenzív kezelésre szorultak. Az összecsapásokban és a tűzben összesen öten vesztették életüket, a sérültek száma 220, közöttük újságírók is, egy japán riportert súlyos sérülései miatt 2-én reggel Japánba szállítottak. A rendőrség hétszáz tüntetőt állított elő.
Fax: 328-701
E-mail: Ganhuyag.ch@xacbank.mn
Prime Minister Amar's Street Sukhbaatar District, P.O. BOX-46/721 Ulaanbaatar, Mongolia 210646
Tel: 976-11-318-185/100
A tiszteletbeli konzul munkatársa: Önörbajan Ashú
Telefon és Fax: 328-701
Mobil: 976-990-963-84
E-mail: ashkhuu@yahoo.com
Német nagykövetség:Negdsen Undestnii Gudamj 7, C.P.O.Box 708, Ulaanbaatar, 13 Tel.: +976-11-323 325, 320908, 323915
Fax: 320576 Tel.: 320641
Magyar nagykövetség (Peking):
Cím: San Li Tun, Dong Zhi Men Wai No.10 , Beijing 100600, PRC
Telefon: (00)-(86)-(10)6532-1431, 6532-1432, 6532-1433
Ügyelet: 6532-1273
Fax: 6532-5053
E-mail: mission.pek@kum.hu
Honlap: www.huemb.org.cn